Robot bot, az érzékelés új szintje

Amennyire természetes legtöbbünknek, hogy ha valami érdekel minket megnézzük, annyira nem gondolunk bele milyen kincs is a látásunk, és mennyire jól jön egy kis segítség a nemlátók számára a mindennapokban. A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) találó megfogalmazásában “»Van szüksége segítségre?« Csak ennyi a “varázsszó”. A többi meg már jön magától, ahogy elindul a kommunikáció nem pusztán látássérült és segítő, hanem ember és ember között.” Ma magyarországon vegyes tendenciákat lehet tapasztalni a fogyatékkal élők megítélésében, de bíztató az a tény, hogy az emberek egyre bátrabban lépnek oda a vak, vagy gyengénltó társukhoz, hogy segítsenek. Ennek módjában azért még vannak fennakadások, ám a MVGYOSZ igyekszik ebben támogatni a segíteni vágyókat. Letölthető kiadványikból megtudhatjuk, hogyan forduljunk látássérült embertársunk felé ha úgy véljük szüksége lehet némi támogatásra.

Úgy fest ebben ma már a technika is egyre jobban kiveszi a részét. A forradalmi WeWALK nevű találmány révén. Az okosbot robot vakvezetőként navigálja a világban nemlátókat. Akik világszerte közel 250 millióan vannak. A bot azon túl, hogy valóban navigációs eszközként is funkcionál , és így nem hagyja eltévedni használóját, valóban intelligens is, felismeri az útközben szembejövő tárgyakat , melyeket képes különféle applikációkkal szinkronizálni. Így a nemlátó egy egyedi “akadály térkép” segítségével mozoghat otthonosabban az utcán. Amiket az eszköz hangosan el is mond menet közben, illetve hangutasításokkal vezérelhető is, továbbá a közeledő akadályra rezgéssel hívja fel a figyelmet.

A “robot bot” az okostelefonnal kommunikál

Terveink közt szerepel a Bókay-kertben, hogy nálunk is nagyobb élményt biztosítsunk a nem- vagy gyengénlátóknak. Nemsokára itt a tavasz, így gondolván az egyéb mozgási korlátokkal élőkre, a Bókay-kert területén is újra megvizsgáljuk, adott esetben javítjuk, és lehetőségeinkhez mérten akár fejleszteni is szeretnénk az akadálymentesítéseket és egyéb segitő lehetőségeket.

Addig is tartsuk szem előtt mennyire fontos is nemlátó és egyéb okból segítségre szoruló társaink számára, a mi törődésünk és odafigyelésünk!